A tanulók legyenek képesek aktívan és demokratikusan együttműködni, legyen lehetőségük fejleszteni a kommunikációs és vitakészségüket annak érdekében, hogy gondolataikat adaptívan fejezzék ki. Mindez egészüljön ki olyan osztálytermi gyakorlattal, amely az együttműködési készség kialakulását segíti.

Be kell építeni a magtantervbe a kreativitás és kritikai gondolkodás iskolán (tanórákon) belüli fejlesztésének fontosságát hangsúlyozó fejlesztési feladatokat, kimeneti kompetenciákat. A ma felnövő gyerekek számára már nem az iskolában megszerzett tudás hasznosítása lesz a sikeres élet kulcsa, hanem az új információk megszerzése, szűrése, felhasználása a folyton változó helyzetekben. Ezért fel kell őket készíteni arra, hogy az innovációkkal dúsított világban adaptívan alakítsák ki életterüket.

„Az oktatás jelenleg nem tanít kritikus szemléletre, nem tanít gondolkodni.”

–– Zalaegerszeg, országjárás

A technológiai fejlődés gyorsulásával elengedhetetlen, hogy a gyerekek magabiztosan tájékozódjanak az őket körülvevő újítások, tartalmak közt. Mindez egyrészt az informatikaoktatás elkerülhetetlen megújítását jelenti akár a programozás alapjainak hangsúlyosabbá tételével, másrészt pedig azt, hogy az iskolának segítenie kell a tudatos és kritikus médiafogyasztást és internethasználatot.

Fontosnak tartjuk, hogy a diákok valós tapasztalatokat szerezzenek a pénzügyekkel kapcsolatban, melyek segítik őket a későbbi reális pénzügyi lehetőségek feltérképezésében, a tudatos vállalkozásépítésben.

Az idegennyelv-oktatás hatékonyságának komplex fejlesztésére van szükség. Nagyon fontos, hogy személyes élményeken keresztül kell bemutatni a diákoknak az idegennyelv-tanulás fontosságát (nyelvterületi osztálykirándulások, diákcsere- és partnerprogramok állami támogatása), megteremtve a motivációt az önálló erőfeszítésekre.

Támogatjuk olyan programok elindítását, melyek növelik a tanulók felelősségtudatát a különböző globális problémákkal kapcsolatban, mint pl.: fenntartható fejlődés, környezettudatosság, klímaváltozás.

Az iskolának és a pedagógusnak kiemelt feladata a gyerekek motivációjának fenntartása, magabiztosságának erősítése. Ennek érdekében növelni kell a szöveges értékelések jelentőségét az osztályzással szemben. Ennek hatékony működtetéséhez természetesen sokkal több tanári kapacitásra van szükség, melyben nagy segítséget jelent a tanárok terheinek csökkentése, és a pedagógiai asszisztensi rendszer kiterjesztése. A digitális eszközpark fejlesztésével lehetővé válik, hogy az értékelést a tanárok az iskola online rendszerében tegyék meg.

A differenciálás jelentheti eltérő érdeklődésű gyerekek számára eltérő tartalmak átadását, illetve a tanítás módszerének eltérő megválasztását is. Utóbbi esetben különböző képességű gyerekeknek máshogy tanítja meg ugyanazt a pedagógus. A tanárképzés reformjával ezeknek idővel hangsúlyosnak kell lenniük a tanárképzésben is, ám a már pályán lévő pedagógusok továbbképzése is nagymértékben javítani tudja az iskolai eredményességet. Ennek érdekében a Momentum pályáztatás útján országosan támogat olyan továbbképzőket, akik ezzel kapcsolatos képzést nyújtanak, így motiválva a tanárokat a részvételre. A differenciálás abban segíti a pedagógusokat, hogy sikeresebben reagáljanak a diákok tanulási szükségleteire, de abban is, hogy a tehetségnevelés többé ne csak bizonyos intézményekhez, vagy bizonyos osztályokhoz kapcsolódjon. Minden gyerekből ki kell hozni a legtöbbet, ebben pedig a pedagógusoknak minden támogatást meg kell kapniuk, akár a munkaterhek csökkentésével és a bérek növelésével, akár a feladatvégzést segítő eszközök és környezet biztosításával.

Néhány kiemelt intézményben remekül működik a tehetséges diákok nevelése, a diákok szép eredményeket érnek el nemzetközi szinten is. Ám hisszük, hogy az ezen intézményeken kívüli diákok közt is megannyi tehetség van, akiknek rejtve maradása mindenki számára veszteség. Olyan szemléletre van szükség a tehetségekkel kapcsolatban, ami egységesen, minden gyerekre kiterjed. Erre fel kell készíteni a pedagógusokat a pedagógusképzés, illetve továbbképzések keretein belül, hiszen tudniuk kell alkalmazni az egyénre szabott módszereket a mindennapi foglalkozások, tanórák során. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a hátrányos helyzetű, a sajátos nevelési igénnyel élő vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel élő gyermekek között is rengeteg a tehetséges, a velük való foglalkozás is nagy felkészültséget igényel. Az egyénre szabott, gyerekközpontú oktatás tehát a kulcs a gyerekek érdeklődésének, legjobb képességeinek kiaknázásához, ebben pedig a pedagógus kulcsszereplő. Fontos az is, hogy egy kiemelkedő vagy gyors fejlődésű gyermek számára rengeteg lehetőség nyíljon, ahol kibontakozhat. Az intézmények a programkínálat gazdagításával tudnak ehhez hozzájárulni, ahol a gyerekek szervezett, kiscsoportos programok keretein belül is bővíthetik látókörüket, nyithatnak a világra, felfedezhetik magukban a tehetséget. A technológiai fejlődés ezen a téren is lehetőséget ad a pedagógiai munka támogatására, illetve a programok elérhetővé tételére. Ezt kihasználandó, szorgalmazzuk az iskolák közti együttműködést, az iskolahálózatok fejlődését. Javasoljuk, hogy jöjjön létre olyan online, információs platform, ahová az iskolák által szervezett foglalkozásokat, programokat nyilvánosan elérhető módon regisztrálni kell. Ez lehetővé teszi, hogy olyan diákok számára is látogathatóak legyenek ezek a programok, akik a saját iskolájukban nem találták meg a legmegfelelőbb lehetőségeket.

A szülők és a már végzett diákok fokozottabb bevonása szükséges a pályaválasztás támogatásába, hogy a tanulók konkrét ismereteket szerezzenek az egyes hivatások jellemzőiről és az egyetemi tanulmányokról.

A tanulási környezetet ki kell terjeszteni a tantermekből a virtuális térbe. Az állam feladata, hogy az innovatív digitális pedagógiai módszerek alkalmazásának teret adjon a tartalmi szabályozás rugalmasabbá tételével. Fontos, hogy a szabad tankönyvválasztás visszaállításával a minőségbiztosított, egymással versengő tananyag-csomagok közti választás lehetősége legyen biztosított a pedagógusoknak, ugyanakkor a tankönyvközpontú oktatás helyett egyre inkább komplex digitális tartalmakra lesz szükség. A jövő a tankönyveket is helyettesítő tanulási platformoké, így lehetővé tesszük, hogy az iskolák fokozatosan ezt válasszák a piacról.

A digitalizáció a diákok folyamatos, egész tanulási cikluson át végzett munkájának személyes értékelésére, és a munka megőrzésére is lehetőséget ad, hiszen a diákok egyéni tudásszintjének megfelelő feladatok, anyagok közzététele is lehetővé válik az órákhoz kapcsolódóan. A digitális tanulási platformok lehetőséget adnak a hagyományos, ötfokozatú, vizsgaközpontú rendszer helyett egy sokkal rugalmasabb, az egyéni teljesítményt és fejlődést jobban tükröző, motiválóbb értékelési rendszerre.

A digitális oktatás, a kurrikulum változása szükségessé teszi az egyetemi pedagógiai képzés és a pedagógus továbbképzés megújítását. Fontosnak tartjuk online és offline hálózatok létrejöttét pedagógusok és nevelőtestületek között. Ennek célja a tudásmegosztás és a helyi módszertani innovációk támogatása.

Felkészültté kell tenni a magyar iskolákat arra, hogy a digitális korral járó változásokat ne ignorálja, hanem biztos hátteret nyújtson az átalakuló világban történő eligazodáshoz. Ennek a tanárképzés mellett a másik kulcsa, hogy az eszközpark és oktatási infrastruktúra jelenlegi kampányszerű fejlesztése helyett egy folyamatosan rendelkezésre álló fejlesztési és korszerűsítési program biztosítsa, hogy gyermekeink a lehető legmodernebb eszközök segítségével tanulhassanak. Fontos, hogy minden iskolában rendelkezésre álljanak a modern pedagógia alkalmazásához nélkülözhetetlen digitális eszközök (pl. tabletek, projektor, stb.) A korszerűsítésnek ki kell térnie a nagy sebességű internetkapcsolat és wifi kialakítására is.

A magtanterv (kurrikulum) tananyagra vonatkozó műveltségi követelményeit csökkentjük, és növeljük az egyéni tanulási igények alapján tervezhető tartalom arányát, lehetővé téve a differenciált tartalomszervezést. Rögzíteni kell a kimeneti követelményeket a magtantervben, és támogatni a fejlesztésükhöz kapcsolódó gyakorlatok kialakítását.

Csökkenteni kell a diákok, pedagógusok leterheltségét és nagyobb teret kell hagyni a kritikai gondolkodás, a problémamegoldás, az egymással való együttműködés fejlesztésére. Cél, hogy az iskolák helyi tantervei szabhassák meg a pedagógiai munka irányát ott, ahol ennek fejlesztésére az intézményeknek igénye van. Az állam nem állhat a jó gyakorlatok és az innováció útjában. Ehhez természetesen támogató célzattal készülhetnek mintatantervek, melyekre az iskolák építhetnek, vagy teljes egészében átvehetnek, ha helyben nincs meg a saját tanterv összeállításához szükséges kapacitás, vagy az iskola az addig megszokott tantervet szeretné követni.

Az államnak nem feladata, hogy központilag meghatározza, mit, milyen óraszámban kell tanítani. A magtantervben rögzített kimeneti fejlesztési célok ismeretében minden iskola szabadon dönthet úgy, hogy ezeket a hagyományos tantárgyi struktúrától teljesen eltérő szerkezetben, például tantárgyi integrációk, tantárgyak elhagyása vagy új tárgyak bevezetése révén éri el, de persze úgy is, hogy a hagyományos tantárgyi struktúrában dolgozik tovább.

Hiszünk abban, hogy a hittanóráknak a gyülekezetet építő, a templomi közösséget erősítő, helyi alkalmaknak kell lenniük. Mivel a Momentum Magyarországán a magtanterv és a kerettantervek szabályozása alapvetően lehetővé teszi a jelenlegi tantárgystruktúra elhagyását, így a hittan és erkölcstan órák sem lehetnek kötelezőek. Az állami fenntartású közoktatási intézmények a jól működő programokat szabadon megtarthatják, akár a tanrendjükbe tanóraként beépítve is. Sok helyen jól működő gyakorlatok nőttek ki az erkölcstan órák alapjain, hiszen olyan témákat volt lehetőségük megvitatni a diákoknak, amelyek az élet fontos részei. Ezeket a jó gyakorlatokat az iskolák továbbvihetik. Ugyanakkor azt semmiképp nem tesszük lehetővé, hogy a diákokat vallási alapon kötelezzék a foglalkozásokon való részvételre.

A tankönyvek és egyéb tartalmi hordozók minősége akkor biztosítható, ha visszaállítjuk a versenyhelyzetet és a szabad piacot a tartalomfejlesztők számára és eredményesebb kimeneti minőségi kontrollt fejlesztünk ki. Vissza kell adni a pedagógusoknak a tankönyvválasztás szabadságát! A tankönyvfejlesztés egész iskolatípusra és több év tananyagra épüljön és legyen koherens rendszer. A szabad piac visszaállításával és egyre több tartalomfejlesztő és kiadó megjelenésével olcsóbb, jobb minőségű termékek szélesebb választéka áll majd az iskolák rendelkezésére. Ki kell alakítani a versenyszabályozás és a minőségügyi kontroll hatékony kereteit is. Ezen túl ösztönözni kell a fokozatos átállást a tankönyvekről a digitális tartalmakra és platformokra, lehetővé téve az iskoláknak, hogy a tankönyvek mellett, vagy akár azok helyett ezt a formát válasszák.

Hosszú távú célunk a szakképzésben a teljes értékű érettségit szerző, valamint a felsőoktatásban továbbtanuló diákok arányának növelése. A szakképzettséggel rendelkező diákok felsőfokú továbbtanulását nem ellehetetleníteni, hanem ösztönözni kell. A mobilitási csatornákat minden középfokon tanuló előtt nyitva kell tartani! Meg kell szüntetni az adminisztratív akadályokat és a tantervi keretek továbbtanulási lehetőségeket szűkítő hatását. Valamint fokozatosan ki kell építeni a szakiskola elvégzése utáni továbbtanulás útjait is.

Rövid távon szükséges a szakiskolai érettségi bevezetése, ami egy kompetenciaalapú kimeneti mérés lenne, a szövegértési, alapvető matematikai, természettudományos és idegen nyelvi ismeretek alkalmazásának felmérésével. A lépés célja a képzéstípus hatékonyságának felmérése, illetve a diákok és tanáraik ösztönzése az általános kompetenciák fejlesztésére, a szakiskolai kimeneti követelmények komolyan vételére.

Sok tanuló még nem áll készen, hogy 14 éves korában egy életre szóló döntést hozzon a szakmaválasztásról. A Momentum ezért olyan szakképzési rendszert alakít ki, amelynek alapelve az intézménytípusok és szakmák közötti átjárhatóság, hogy később korrigálni lehessen egy egyszeri rossz választást. Ezt az elvet szem előtt tartva végezzük el a tartalmi szabályozás és a szakképzés egész rendszerének gyökeres átalakítását.

A 2010 óta hatalmon lévő kormányok mérhetetlen károkat okozva brutálisan lecsökkentették a szakiskolákban a közismereti óraszámokat. A Momentum a tartalmi szabályozás átalakításával biztosítaná, hogy a szakiskolai tanulmányok során a jelenleginél jóval hangsúlyosabb legyen a tanulási képességek, a legfontosabb kompetenciák (pl. szövegértés, matematikai és logikai, idegennyelvi) és az adaptív készségek fejlesztésének támogatása. Meggyőződésünk, hogy a szakiskolai képzés nem csupán a szakmai ismeretek elsajátításának terepe, hanem az általános komptenciák fejlesztése is alapvető feladatai közé tartozik. Ennek érdekében négyévesre növeljük a szakiskolai képzést, amelynek minden évfolyamát a fenti szemléletben szükséges megszervezni. Ezt az első évben egy szakmai pályaorientációs időszak, majd az azt követő három évben a választott szakma ismereteinek elsajátítása egészíti ki.

A kommunista időket idéző központi munkaerő-gazdálkodásra és szakmaszerkezeti döntésekre épülő rendszert el kell törölni! Gyorsan változó világunkban a legkiválóbb szakemberek sem tudják pontosan megmondani, hogy az egyes szakmákra mekkora igény lesz 10-15 év múlva, így az aktuális munkaerőigények alapján történő jelenlegi oktatáspolitikai tervezés teljességgel értelmetlen. Ezen kívül nem elfogadható az a módszer, amely a diákokat a kényszer erejével akarja a szakképzésbe, vagy kevéssé népszerű szakmák felé irányítani. Nem az államnak, hanem a szakképző intézményeknek kell eldönteniük, hogy hol, milyen szakmai képzés indulhat. A Momentum bízik a diákokban és szüleikben, ezért az ő döntéseikre fogunk támaszkodni, hiszen kizárólag motivált és érdeklődő tanulókból lesznek jó szakmunkások és szakemberek. Az állam eszközeit ezen a téren szerintünk a pályaválasztási döntést segítő szolgáltatások és a finom ösztönzők (pl. ösztöndíjak) jelentik.

Átfogó pedagógiai-módszertani megújulás szükséges a szakiskolákban, amelyeket alkalmassá kell tenni egyrészt az érettségire való eredményes felkészítésre, másrészt a mélyszegénységből érkező, hátrányos helyzetű, vagy speciális nevelési igényű tanulók eredményes oktatására is. Ehhez innovatív pedagógiai koncepciókat kell kidolgozni és elterjeszteni. Ez egy hosszú távú, nagy szakmai hozzáértést igénylő feladat, ezért a Momentum a szakterület legjobb ismerőit fogja felkérni ilyen koncepciók kidolgozására, majd támogatni is fogja azok gyakorlati adaptálását. Ösztönözzük, nem pedig ellehetetlenítjük az innovatív, kísérleti jellegű programokat (természetesen megfelelő minőségbiztosítás mellett). A pedagógusokra háruló többletmunka díjazásaként szükség van a hátrányos helyzetű diákok tanítása után járó pótlékok jelentős emelésére is.

A magán és alapítványi szakképzők helyzetének stabilizálására fenntartó-semleges finanszírozást alakítunk ki. Ha a diák alapítványi iskolát választ, ugyanazt a normatívát fizeti az állam. Nem diszkriminálunk semmilyen szakképző intézményt a fenntartója miatt.

A korszerű gyakorlati ismeretek elsajátítása érdekében fejleszteni kell a szakképzés szakmai képzési lábát. Ennek érdekében az iskolai műhelyek fejlesztése, a szakmát tanító tanárok bérfejlesztése fontos lépések. Emellett a duális képzés valódi minőségbiztosítása szükséges. Ezt a képzési formát csak abban az esetben támogatjuk, ha az megfelelő készség- és kompetenciafejlesztéssel párosul, nem pedig egy szélsőségesen speciális képzésről, vagy a diákmunkaerő egyszerű kihasználásáról van szó. A duális képzések finanszírozásában és a gyakorlati oktatás feltételeinek fejlesztésében a gazdasági szereplők növekvő hozzájárulását kívánjuk elérni.

Az oktatás a társadalmi fejlődés motorja, melynek kiszámítható működése az egész ország, így minden politikai szereplő közös érdeke. Az oktatási rendszer semmilyen szinten nem szolgálhat pártérdekeket, nem változtatható a szabályozás egyik pillanatról a másikra. Magyarországnak olyan oktatási stratégiára van szüksége, ami összpárti konszenzuson alapulva, hosszú távú célokat és közös alapokat fektet le, és amely kormányokat túlélve szolgálja a stabilitást.

Az oktatás teljes irányítása kerüljön vissza egy önálló, oktatással foglalkozó minisztériumhoz, különös tekintettel a jelenleg az NGM (és más minisztériumok) által irányított szakképzésre. Az oktatás különböző szintjei egymással szoros összefüggésben állva egy komplett társadalmi alrendszert jelentenek. Azért szükséges őket egy helyről irányítani, hogy az alrendszer egésze és a benne lévő összefüggések menedzselhetőek legyenek.

Legyen törvényi feladat az adatokra, tényekre alapozott oktatáspolitikát, intézményvezetést és oktatási gyakorlatot támogató infrastruktúra és szervezeti háttér létrehozása. Legyen törvényi kötelezettség az így létrejövő tudásbázis minőségellenőrzésének kidolgozása, valamint a tudásbázis felhasználása országos és helyi politikai döntésekben, és az oktatás gyakorlatában. Az ún. „evidence-based”, vagyis tudományos adatokon, bizonyítékokon alapuló, reflektív döntési folyamatok kiépítésére van szükség mindhárom szinten: oktatáspolitika, intézményvezetés és osztálytermi gyakorlat.

Az oktatáspolitikai döntéseknek integrálniuk kell az érdekeltcsoportok szakmai javaslatait (például kutatók, szakértők, országos vagy legalább regionális lefedettségű pedagógus-, szülői- és diákszervezetek, hallgatói érdekképviselet, stb). Olyan oktatásirányítást kell kialakítani, amely az érintettek és a politikai irányítás inputjait szintetizálva, kompromisszumra törekedve, átláthatóan alakítja az oktatás rendszerét. Az irányító intézmény egyeztetési kötelezettségét jogszabályba kell foglalni, a szakmai szempontoknak pedig az egyeztetési folyamatok egészét végig kell kísérniük. Az egyeztetési gyakorlatot pedig ki kell mozdítani a jelenlegi pusztán formális jellegéből, és úgy kell megvalósítani, hogy az valóban nyitott legyen az érintettek és a szakértők javaslatainak befogadására (pl. reális véleményezési határidőket biztosítva).

Jelenleg a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal nem demokratikusan létrejövő szerv, a közoktatásban megjelenő valódi érdekek képviseletére alkalmatlan. Helyette az érintettek demokratikus bevonásával kell szabályozni az érdekegyeztető testület(ek) kialakítását, működését. Közoktatási területen az önszerveződő, akár nem formális érdekképviseleti szervezeteket, pedagógusokat és a civil szervezetek képviselőit ugyanúgy meg kell hallgatni, mint az oktatási piaci szereplőket, az iskolafenntartókat és az oktatás által kiszolgált klienseket (szülő-gyerek) is.

A Momentum célja egy olyan oktatási rendszer létrehozása, amely a helyi igényekre is képes hatékonyan reflektálni. Ennek érdekében az intézményfenntartói feladatokat járási szintű önkormányzati társulásoknak adjuk (közigazgatási reformról lásd: Működő ország c. fejezet). Ez a legkisebb olyan szint, ahol már stratégiai tervezésre is sor kerülhet, illetve ami már lehetővé teszi az alacsonyabb szinten jelentkező finanszírozásbeli egyenlőtlenségek kiküszöbölését is. Az iskolafenntartók alulról szerveződnek, demokratikus úton. A szakképzés (illetve egyéb speciális feladatot ellátó intézmények) esetében lehetőséget adunk nagyobb területek önkormányzatainak összefogására is.

Célunk egy olyan oktatási rendszer létrehozása, ahol az autonómia minden területre kiterjed. Akkor lehetnek valóban autonómak a helyi fenntartók, ha ennek a pénzügyi feltételei is adottak. Ezért a Momentum olyan finanszírozási rendszert hoz létre, amelyben a központi költségvetés biztosítja, hogy minden magyar diák magas színvonalú képzésben részesülhessen. Ennek érdekében a helyi fenntartók feladatuk ellátásához előre tervezhető, átlátható és elszámoltatható módon, normatív alapon kapják a központi költségvetésből a feladatok ellátásához szükséges forrásokat. A normatívák nemcsak a diákok számát veszik figyelembe, hanem a helyi sajátosságokat is. Külön normatív pénzügyi forrásokat biztosítunk a hátrányos helyzetű diákok oktatására. Az inkluzív oktatás megvalósítását pénzügyileg is jutalmazzuk, a szegregáció fenntartartását büntetjük. A normatívák fedezetet kell nyújtsanak a pedagógiai munkát segítő személyzet alkalmazására is, úgy, hogy minden diáknak lehetősége kell legyen érdemi pszichológusi, gyógy- és fejlesztőpedagógusi segítséget igénybe venni.

A hatékony rendszerhez helyi szinten kell meghatározni, hogy mire szükséges többet költeni, a normatíva felhasználása ezért a törvényi kereteken belül szabadon kell történjen. A költségvetés összeállítása és végrehajtása, valamint a saját bevételekkel való gazdálkodás a helyi fenntartó és az intézmény feladata, az állami szerep az ellenőrzésre összpontosul. Ebben a modellben az a lehetőség is újra nyitott lesz, hogy az országos normához képest nyújtott plusz szolgáltatások ellátására a helyi közösség az állami támogatáson felüli pénzt tudjon biztosítani.

Az intézményeknek lehetőséget kell kapniuk a saját vezetőjük kiválasztási folyamatába való beleszólásra. Nem lehet egy oktatási intézménynek olyan vezetője, akit nem fogad el a helyi közösség. Csak az kaphat igazgatói megbízást, akit a tantestület, a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség is támogatásáról biztosított. Az igazgatókat nem az oktatási miniszternek, hanem a helyiekkel kapcsolatban álló helyi fenntartó szervezet vezetőjének kell kineveznie. Az igazgató feladata az intézmény vezetése, ezért elsősorban jó menedzsernek kell lennie. Nem az ő feladata, hogy egy személyben minden intézményi feladatot ellásson, ezért jogosultságot kell kapnia, hogy megválogathassa a saját beosztottait, ideértve a pedagógiai munkát segítő személyzetet is.

Azonos normatívát kell fizetni az intézményeknek fenntartótól függetlenül, ebbe persze nem beleértendő a tervezési és fenntartói adminisztratív feladatok ellátása. Ezeket saját forrásból vagy a helyi fenntartókkal külön megegyezés keretében kell megvalósítaniuk a nem állami fenntartóknak. Ezen kívül nem részesülhetnek semmilyen állami vagy önkormányzati támogatásban sem azon iskolák után, amelyek fenntartják a szelekciót, szegregációt.

Az államnak mindenki számára biztosítania kell a jogot, hogy gyermekeit világnézetileg semleges nevelési-oktatási intézménybe járathassa, óvodától a középiskola befejeztéig. Az elmúlt években az ország több száz településén kerültek át állami óvodák és iskolák egyházi fenntartásba pusztán financiális kényszerektől hajtva, vagy az ott elérhető nagyobb szakmai autonómia okán. A Momentum a nevelési-oktatási rendszer fontos láncszemeiként tekint az egyházi óvodákra, iskolákra, azonban azoknak az állami oktatás kiegészítőinek, nem pedig helyettesítőinek kell lenniük. A helyi vallásos közösség lelkesedésére és szándékára építve organikus fejlődés eredményeként tudnak igazán hiteles formában létrejönni és működni. Éppen ezért csak olyan helyen létesülhetnek állami intézmények helyén egyháziak, és csak ott tarthatják meg az egyházak a 2010 után szerzett fenntartói jogkörüket, ahol területileg létezik azonos nevelési-oktatási szintű, világnézetileg semleges állami intézmény is. Ellenkező esetben a helyi közösség akaratának figyelembevételével kell döntést hozni az állami fenntartásba vételről.

Ahhoz, hogy a magyar iskolákból a demokrácia rendszerét magáénak érző, aktív állampolgárok kerüljenek ki, elsősorban nem további lexikális ismeretek kellenek a választási rendszer működéséről, hanem a diákoknak személyes tapasztalatokat kell szerezniük a demokratikus döntési folyamatokban, hogy átélhessék azt, hogy valóban tudnak hatni a velük történő eseményekre. Ennek érdekében a Momentum megerősíti a diákönkormányzatok szerepét az iskolák életében, elősegítve ezzel, hogy minél több tanuló vegyen részt a munkájukban, és bátorítja a tanárokat és az igazgatókat, hogy partnerként tekintsenek a diákok képviselőire, minél jobban vonják be a tanulókat az őket érintő döntéshozatalba. Ezzel párhuzamosan a demokráciára való nevelést az iskola alapvető, hangsúlyos feladatává kell tenni.

„A diákokat meg kéne hallgatni, a diákönkormányzat egy báb.”

–– Kaposvár, országjárás

A tanfelügyelet mint külső értékelő intézmény fókuszáljon az intézmény fejlesztésére, és támogatására! A pedagógusok munkáját anonim módon vizsgálja és értékelő megállapításait az intézmény egészére vonatkozva fogalmazza meg. Ezen kívül a tanfelügyeletnek képesnek kell lennie arra, hogy célzottan kövesse a minőségértékelésen alulteljesítő intézményeket és segítő szándékkal lépjen fel addig, amíg az iskola nem képes a törvényben rögzített, minimális követelményeknek megfelelni. A minőségbiztosítás fontos eleme tehát az alulteljesítő iskolák kötelező fejlesztése, melyre az államnak megfelelő finanszírozási kereteket kell biztosítania.

A pedagógusok értékelése mellett nagy hangsúlyt kell fektetni az intézményi önértékelésre is. A tanfelügyelet hatásköre, hogy az intézményvezető erre irányuló tevékenységét ellenőrizze és értékelje, eredményeit beépítse az intézményértékelésbe.

Minden pedagógiai ciklus végén szükséges meghatározni olyan standardokat, amelyek kompetenciák formájában rögzítik a kimeneti követelményeket, így általános iskola végén is. Ennek olyan minimumszintet kell jeleznie, ahová minden gyereknek el kell jutnia 8. osztály végére. Ki kell dolgozni egy olyan rendszert, amelyben minőségbiztosítási céllal sikeresen lehet mérni a standardok teljesülését.

A minőségbiztosítás fontos eleme az egyéni teljesítményértékelésen és intézményi önértékelésen alapuló iskolafejlesztési és továbbképzési terv, amihez gazdag, keresletvezérelt képzési kínálatot szükséges társítani. Olyan rendszert kell kialakítani, ami ösztönöz, segítséget nyújt, problémát elemez és célzott támogatást ad. Az intézmények ezáltal olyan fejlesztő támogatást kapnak, mely elősegíti a jó gyakorlatok minél szélesebb körben történő megismerését, illetve a helyi innovációk kialakítását.

A pedagógusképzést úgy kell átalakítani, hogy a tanárok képesek legyenek az eredményes differenciálásra. Nagy hangsúlyt kell fektetni a nem frontális módszerek elsajátítására és gyakorlására, valamint az egyéni fejlesztés lehetséges módszereire. Olyan képzési program kidolgozását szorgalmazzuk, ahol a hallgatók gyakorlatközpontú oktatást kapnak megfelelő módszertani képzéssel, esetmegbeszélésekkel, problémaelemzésekkel, mikrotanításokkal.

A program többi pontjához kapcsolódva nagy hangsúlyt kell fektetni a képzési reform során arra is, hogy minél több eszköz legyen a pedagógusok kezében az inkluzív oktatás megvalósításához. Ezen túlmenően a technológiai fejlődés következtében fontossá váló, például digitális oktatáshoz kapcsolódó módszertanok fejlesztése is elengedhetetlen.

A tanárképzés és a továbbképzések során a pedagógusokat fel kell készíteni a nevelési feladatok személyes szintjére, tehát a személyiségfejlesztésre és a konfliktuskezelésre is. Jelen korunk egyik legfontosabb visszatérő konfliktusai a közoktatásban a zaklatásokból (bullying), verbális, internetes és sokszor fizikai erőszakból származnak, de nagyon sok gyermek problémája származik a családi vagy anyagi háttérből, személyes tragédiákból. A tanároknak pályájuk során a kezdetektől képesnek kell lenniük foglalkozni ezekkel a problémákkal. Ezért a tanárképzésben nagy hangsúlyt kell fektetni a pedagógiai pszichológiára, valamint olyan konfliktuskezelő metódusok elsajátítására, mint például a mediáció vagy különféle kommunikációs technikák.

A jelenleg tanító pedagógusokat be kell kötni a fent említett módszertani megújulásba. Olyan továbbképzési programokat kell kidolgozni, melyek hasznosítható tudást nyújtanak a jelenleg tanító pedagógusoknak az egyéni fejlesztésben, a személyiségfejlesztésben és a konfliktuskezelésben is. Ezeket a módszertani továbbképzéseket ingyenesen, a tantestületek teljes bevonásával kell elvégezni, hogy a jelenleg tanító pedagógusok alkalmazkodni tudjanak az új kihívásokhoz. Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy egyre több pedagógus és tantestület élhessen az online továbbképzési lehetőségekkel, melyek széles körben, könnyen hozzáférhetővé tesznek helyben csak nehezen elérhető programokat is. Ezen képzések és a piacon elérhető egyéb továbbképzési programok átfogó minőségbiztosítási rendszerét ki kell dolgozni.

Olyan továbbképzési rendszerre van szükség, amely a pedagógusokat önfejlesztésre, önképzésre ösztönzi. A Momentum ezért olyan továbbképzési programok terjedését kell szorgalmazza, amelyek az intézményértékeléshez kapcsolódva egy-egy tantestületet, intézményt érintenek. Így a tanult módszereket az egész tantestület kipróbálhatja és tökéletesítheti.

Az oktatási és nevelési feladatokkal lekötött óraszámokat 20-ra csökkentjük (megtartva a jelenleg is érvényes órakedvezményeket), valamint visszaállítjuk a túlóradíj kifizetésének lehetőségét is. Figyelembe véve, hogy a pedagógusok munkájuk lelkiismeretes elvégzéséhez jelenleg hetente 40-nél is több órát dolgoznak, a terhek csökkentése indokolt. A 20 órán felüli munkaidő (helyettesítések, többletórák, méltányos oktatás, tehetséggondozás…) felhasználását az igazgatóval történő egyeztetés során határozzák meg, életszerűtlen központi szabályozások helyett, ideértve a többletfeladatokért járó plusz juttatásokat is. Ezekre lehetőséget biztosít a többszempontú normatív finanszírozás bevezetése.

A pedagógusi bértábla által rögzített fizetéseket egységesen megemeljük, ezen belül pedig kiemelten növeljük a kezdőfizetéseket. Ezek a megemelt összegek az előbb említettek alapján már heti 20 óra letanítása után járnak, azokban az intézményekben pedig, ahol tanáronkénti 20 órával nem lefedhetőek a tanítási feladatok, ott az intézményvezető és a tantestület közti megegyezés eredménye, hogy kihez csoportosítanak még extra órákat. Ezeknek a plusz óráknak a kifizetésére a bértáblában rögzített összegen felül kerül sor, az államnak pedig kötelessége erre elegendő finanszírozást biztosítania. Az előmeneteli rendszert a pedagógusokkal és a szakmával egyeztetve átdolgozzuk, úgy, hogy senkinek ne csökkenhessen a fizetése a jelenlegihez képest. A pedagógus pályában kiszámítható bérnövekedést vezetünk be a bérek inflációkövetésének visszaállításával. Azok a pedagógusok, akik hátrányos helyzetű diákokat tanítanak, jelentős plusz pótlékot kapnak. A minőségi és innovatív munkát külön jutalmazzuk!

A pedagógusok munkaterhelését úgy alakítjuk át, hogy az igazgatói egyeztetések során rögzített, kifizetett óraszámok közt elszámolhatóak legyenek a pedagógusi együttműködések, illetve az innovatív módszerek kidolgozása. Például, ha vállalják, hogy egymással együttműködve fejlesztik a tananyagot, illetve az oktatási segédanyagokat, amelyeket használnak; egymással együttműködve fejlesztik oktatási-nevelési módszereiket; közösen, együttműködve készítenek elő órákat; egymástól tanulnak.

Az iskolában folyó személyre szabott nevelési-oktatási feladatok segítésére pedagógiai asszisztenseket vonunk be a közös munkába. A távlati cél, hogy minden intézmény megfelelő számú, de legalább kettő teljes állásban foglalkoztatott pedagógiai asszisztenst tudjon alkalmazni. A rendszertől a pedagógusok terheinek csökkenését és a differenciálás elősegítését várjuk.

A pedagógiai asszisztensi rendszerbe a felsőoktatásban tanuló tanárjelölteket is bevonjuk. A munkában való részvételt beépítjük a tanár szakos hallgatók tanrendjébe. A hallgatók bevonásával már rövidtávon csökkentjük a pedagógusok terhelését, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt fektetve a gyakorlati képzésükre, felkészültebbé tesszük a későbbi munkára a leendő tanár generációt is.

Ma egy egyetem nem indíthat saját maga által rugalmasan fejlesztett, intézményileg megválasztott fókuszú képzést, hiszen az Európai Képesítési Keretrendszerbe nem jól beágyazott, központilag szabályozott, állandó szakkínálatból lehet választani. Ehelyett a gyorsan változó munkaerőpiaccal és a hallgatói igényekkel kellene lépést tartania a felsőoktatásnak. Éppen ezért a képzésindítás szabályait fel kell lazítani, az állam helyett kizárólag a Magyar Akkreditációs Bizottságnak (MAB) legyen efelett kontrollja. Magát a folyamatot is fel kell gyorsítani, nem szabad hagyni, hogy az hosszú éveket vegyen igénybe. Alapvetés, hogy az egyetem fejleszt, a független és szakmailag megerősített MAB akkreditál, majd a hallgató választ. A hallgatói választások eredményeként az egyetemek pontosan tudni fogják, hogy melyik szakot érdemes újra és újra meghirdetni, és melyek azok, amelyekre nincs igény. Mindezzel elérhető, hogy az egyetemek sikeresen lépést tartsanak a világ változásaival, olyan képzéseket indítsanak, amiket a hallgatók hasznosnak, innovatívnak tartanak, és szívesen választanak.

Nemzetközi összetételű akkreditációs testületet hozunk létre, melynek biztosítjuk teljes függetlenséget, hiszen az államnak nem feladata a képzések tartalmának, kimeneti követelményének véleményezése, befolyásolása. Emellett el kell kerülni, hogy a MAB az intézmények egymás közötti, belső piacfelosztási színtere legyen.

A nemzetközi versenyképesség növelése szempontjából elengedhetetlen, hogy ne csak magyar nyelvű képzéseket indítsanak az intézmények. A Momentum nem üldözi a nemzetközi diplomát adó képzéseket, hanem ösztönzi azokat.

Cél, hogy minél több új, kísérleti program induljon az online képzési platformokkal, nemzetközi partnerintézményekkel és a vállalati szférával együttműködésben, hiszen a felsőoktatási szektort alapjaiban átformáló innováció, az online kurzusok terjedése már a jelen valósága. A magyar egyetemek sem maradhatnak le az új, teljes egészében vagy részben online is végezhető programok kialakításában. Az államnak az új képzési formák akkreditációjával és a szereplők együttműködéseinek ösztönzésével kell segítenie a folyamatot.

A 21. század legfontosabb készsége az alkalmazkodásra és megújulásra való képesség. A vezető egyetemeken a szakmai életút minden pontján, tapasztalt munkavállalóként is találhatunk olyan minőségi képzéseket, amely a következő karrierlépésben segít, és az élethosszig tartó tanulásra ösztönöz. Éppen ezért a rugalmas és átjárható képzések, a posztgraduális képzési formák kínálatának szélesítésére van szükség.

A képzési portfólió összeállítása - ideértve új szakok létesítését - intézményi jogkör, a megfelelő minőségbiztosítási kritériumok betartása mellett. Az államnak éppen ezért nem lehet feladata az sem, hogy képzési területenként és szakonként meghatározza, hol, hányan tanulhatnak tovább. Eltöröljük a központilag meghatározott keretszámokat és a kettős ponthatárrendszert, és mindenkinek elérhetővé tesszük a felsőoktatást, aki megfelel az intézmények által támasztott bemeneti követelményeknek. Az intézmények autonómiájába tartozik, hogy eldöntsék, hány fővel indítanak egy-egy szakot, és szakonként mennyi az egyéni hozzájárulás mértéke.

A felvettek közül az állam automatikusan teljes egészében finanszírozza azoknak a képzését, akiknek a családi-vagyoni helyzete ezt indokolttá teszi. A hozzáférés bővítése érdekében többlépcsős támogatási rendszert kell létrehozni, a 100%-ban támogatott mellett részben támogatott sávok bevezetésével. Emellett a legjobb teljesítményt nyújtóknak szintén lehetőséget adunk arra, hogy ingyen tanulhassanak. Az ország mellett azonban az egyetemek érdeke is az, hogy a legokosabb diákok ne menjenek külföldre, ezért a teljesítményalapú ösztöndíjnyújtást a felsőoktatási intézményekkel együttműködve, rajtuk keresztül kell megvalósítani. A legjobb diákokért ők is versenyeznek, az államnak itt csak szabályozó-ösztönző szerepe van.

Az intézményi követelmények alapján felvételt nyert hallgatók első évét minden esetben az állam finanszírozza, hiszen nem lehet a teljesítményalapú támogatás alapja egyetlen felvételi pontszám. Míg a szolidaritás elve a felvételi időpontjában, a teljesítményelv az első ingyenes év eredményei alapján lép be a finanszírozásba, és szociális helyzettől és ösztöndíjtól függetlenül minden hallgatót érint.

A hallgatói szerződés egy idejétmúlt intézmény, amely meghirdetett céljait nem éri el, csupán elriasztja a fiatalokat a magyar felsőoktatástól. Mióta bevezették, ugrásszerűen megnőtt a felsőoktatási tanulmányaikat külföldön kezdő magyar hallgatók száma. Nem kényszerrel, hanem egy élhető ország kialakításával lehet itthon tartani a fiatal diplomásokat. Ezért a Momentum eltörli a hallgatói szerződést.

Olyan ösztönzőrendszert kell kialakítani az érintettek bevonásával, hogy az egyetemi oktatóknak a piacon elérhető karrierpályával versenyképes felsőoktatási karrierre legyen lehetősége. Ezzel csökkenne az oktatók kontraszelekciója is, hiszen nem szorulnának másodállásra vagy az akadémiai karrier feladására a biztos megélhetés érdekében.

Az oktatói mobilitás nemcsak az oktató karrierje szempontjából kulcsfontosságú, hanem azért is, mert egy-egy nemzetközi sikereket is elért, majd hazatért oktató nagy húzóerőt jelent mind a külföldi hallgatók, mind pedig további, hasonlóan elismert oktatók számára. A hazai oktatók mobilitásának támogatása mellett azonban a külföldről hozzánk érkezett oktatók ösztöndíjai is ide értendőek.

Az állami fenntartású intézményeknek rendelkezniük kell egy állam által jóváhagyott, de autonóm módon készített stratégiával, ami tartalmazza, hogy az adott intézmény hova pozícionálja magát, milyen oktatási-kutatási teljesítményt és ehhez kapcsolódó fejlesztést szeretne elérni, elvégezni. Az állam, mint fenntartó a vállalások és a terv elfogadásával vállalja, hogy ehhez folyamatos finanszírozást biztosít, a stratégiát pedig időszakosan, többéves ciklusonként felülvizsgálja. Mindez lehetővé teszi a normatív és a minőségre ösztönző, teljesítményalapú finanszírozás sikeres ötvözését. Egyrészt a hallgatói normatíva mellett az intézményfinanszírozásban is erősíteni kell a normatívák szerepét, így biztosítva a források kiszámíthatóságát. Másrészt lehetőség van arra, hogy a stratégiába került oktatási, illetve kutatás-fejlesztési célokat szolgáló tevékenységekre az állam a jelenleginél lényegesen több forrást biztosítson. Célunk, hogy az intézmény autonóm döntése legyen, hogy kis létszámú graduális- és doktori képzések indítása mellett magas színvonalú kutatásokra összpontosít, vagy inkább szakonként nagy számban képez hallgatókat, akár kimondottan gyakorlatigényes szakokon. Mind az elit, mint a tömegképző intézményeknek helyet kell biztosítani egy modern felsőoktatásban. Ezen kívül az alapkutatások kiemelt finanszírozása az állam feladata, hiszen ezek fontosak a piaci kutatások sikerességéhez, de közvetlen hasznuk nehezebben látható, tehát a piac kevéssé tudja őket értékelni. A piaci és felsőokatási szereplők közös K+F tevékenységét segítő és ösztönző szabályozást kell kialakítani.

Ma a felsőoktatási intézmények fiskális megközelítésben működnek, ami egyáltalán nem vonja maga után a hosszú távú szemléletet és az eredményes, teljesítményre és versenyképesség növelésére sarkalló tevékenykedést. Ettől eltávolodva úgy alakítjuk át a szabályozási környezetet, hogy az egyetemek gazdasági-társasági formában működhessenek, ahol az alkalmazottakat nem közalkalmazotti jogviszonyban, hanem munkaviszonyban foglalkoztatják. Ebben a keretben az államnak meg kell teremtenie a feltételeket arra, hogy az intézmények megfelelően ösztönző béreket állapítsanak meg, illetve lehetőség esetén magántőkét vonjanak be például valamelyik innovatív képzésük, vagy a hallgatói ösztöndíjak finanszírozására.

A felsőoktatási intézmények legfőbb döntéshozó testülete a szenátus, a rektorválasztás kizárólag ennek a testületnek a joga, az állami beleszólás elképzelhetetlen. Az egyetem kizárólagos joga, hogy kialakítsa a saját belső struktúráját.

Elfogadhatatlan, hogy egy autonóm felsőoktatási intézmény egyik legfontosabb vezetője a kancellárokhoz hasonló kiválasztási és irányítási mechanizmussal dolgozzon. Az intézmények professzionális, menedzsment-szemléletű gazdasági irányítását fontosnak tartjuk, de ezt nem a fenntartó minisztérium önhatalmúan kinevezett teljhatalmú ügynökével, hanem az intézmények közössége által is alkalmasnak tekintett, valós teljesítmények alapján kiválasztott, független és erős hatáskörrel rendelkező gazdasági vezetővel (CFO) valósítjuk meg.

Az állami támogatás felhasználásának és általában a felsőoktatási intézmények szabályos gazdasági működésének ellenőrzését egy piacihoz hasonló auditrendszerrel váltjuk fel. Az állam csak azon felsőoktatási intézmények esetében avatkozik bele a működésbe, ahol az intézmény nem képes orvosolni a felmerülő problémákat.

A megtépázott renoméjú Hallgatói Önkormányzatokba vetett közbizalom helyreállítása érdekében biztosítani kell a hallgatói érdekképviseleti szervezetek működésének teljes átláthatóságát a pénzügyeik, a tisztségviselők bérezése, adatkezelési gyakorlatuk, továbbá az általuk szervezett események (különös tekintettel a gólyatáborokra) tekintetében. Ösztönözni kell, hogy a mainál jóval nagyobb arányban vegyenek részt a hallgatók a HÖK választáson. Lehetővé kell tenni minden egyetemen az online szavazás lebonyolítását, kötelezővé kell tenni a többes jelöltállítást, és meg kell teremteni a választások megfelelő nyilvánosságát, hogy a felálló Hallgatói Önkormányzatok összetétele valóban az egyetemi hallgatók minél szélesebb körének akaratát képezze le.

A képzések minőségjavulását az intézményi minőségirányítási rendszerek kötelezővé tétele tudja hatékonyan segíteni. A stratégiai tervezést, a programkínálat folyamatos felülvizsgálatát és javítását a külső és belső visszajelzések beépítésével tudják elérni az intézmények. Az egyetemi tanács modell keretében az autonóm intézmények választanak a saját munkájuk minőségellenőrzését végző felügyelő testületet. A modell az intézményi igények alapján rugalmasan alakítható, az egyetemi működés külső érintettjeinek (pl. a térség munkaadóinak) bevonására is alkalmas. Az egyetemeknek a hallgatói igényekre is reagálniuk kell, a hallgatói értékeléseket be kell építeni az oktatói teljesítményértékelésbe.

Az a tudás, ami a védőnők, a családsegítők, a gyógypedagógusok és fejlesztő pedagógusok birtokában van, minden szülő számára legyen elérhető. Azért, hogy a szülő jobban megértse gyermeke viselkedését, fejlődését, online tudásbázist szükséges létrehozni a számukra. Enélkül a szülők - szakmai segítség hiányában - órákon át az internetet lennének kénytelenek böngészni annak érdekében, hogy megtalálják, milyen étrend vagy játék segítheti legjobban gyermekük fejlődését.

A bölcsődék adminisztrációja az oktatáshoz kerül - ez egy egységesebb intézményrendszert, átláthatóbb szabályozást eredményez, minősítéstől és nem fenntartótól függő állami normatívával. Fontosnak tartjuk tehát, hogy a központi normatíva egyenlő mértékben támogassa az állami és nem állami szereplőket, hogy ne kerüljenek hátrányba azok az intézmények és személyek, akik nem az államhoz tartoznak vagy nem állami intézménybe járatják gyereküket, azonban ezekre az intézményekre egyaránt vonatkozik a minősítési eljárás.

A Biztos Kezdet Gyerekházak és a bölcsődék egyaránt a 0-3 éves kor közötti gyermekeknek és családjaiknak nyújtanak szolgáltatásokat. Ebből adódóan fontos, hogy ezek az intézmények szorosan együttműködjenek egymással. Esetenként érdemes lehet a bölcsődék és a gyerekházak összevonása is, létrehozva ezáltal egy nagyobb szolgáltatási sprektrummal rendelkező intézményt, amely egyaránt nyújt támogatást a szegényebb és a tehetősebb családok gyerekeinek.

Mind a gyerekházak számát, mind az egy gyerekházra jutó éves költségvetési keretet növelni kell, annak érdekében, hogy a szolgáltatás minden arra rászoruló kisgyermekhez eljusson és a minősége is javuljon. Jelenleg a gyerekházak az esetek döntő többségében nem tudják kigazdálkodni a fejlesztő pedagógusok rendszeres látogatását, amely alapvető része lenne a szolgáltatásnak.

Az óvodák elsődleges célja a fejlesztés. Ennek megfelelően kell átalakítani az óvónőképzést és az óvodák minősítési rendszerét. A következő területek fejlődését kell elősegíteni: a fizikális fejlesztés, a nyelvi fejlesztés, a logikai gondolkodás fejlesztése, a szociális fejlesztések, az önismeret és a kreativitás fejlesztése.

A korai fejlesztés hangsúlyosabbá tételével, illetve megfelelő szakpedagógusok alkalmazásával a tanulási és magatartási problémák még az iskola megkezdése előtt kiszűrhetők, így a gyermekek igényeihez is hamarabb tudnak igazodni az oktatók. Másik hangsúlyos aspektus az iskolaérettség elbírálása, itt a készségek figyelembe vételének hangsúlyosabbá tételére lenne szükség az életkorral szemben. Az iskolaérettség nem az óvodában eltöltött időn, hanem a gyerekek mentális, emocionális és szociális készségein múlik.

Azon országokban, ahol a diákokat később szelektálják képességeik szerint, azok eredményei között kisebb a szórás – vagyis a késői szelekcióval csökkenthető az egyenlőtlenség. Ezért a Momentum az iskolatípus választását minél későbbre tolja, az alsó tagozatban pedig teljesen visszaszorítja a specializációk indítását. Az általános iskolai tagozatok indítását felső tagozattól elérhető specializációval kell helyettesíteni, az általános iskolai felvételik tilalmát pedig be is kell tartatni. A mostani, erősen szelektáló 8 osztályos gimnáziumi képzések kivezetését is szorgalmazzuk. Az egységesen jó minőségű alapfokú oktatás az esélyegyenlőség irányába mozdítja el a rendszert. Az egyéni igényekre való odafigyelés erősítése biztosítja, hogy mindenki számára azonos minőségű oktatás legyen elérhető.

A hátrányos helyzetű diákokra vagy éppenséggel a fiatal szülőkre való tekintettel támogatjuk az esti képzési formákat már a középiskolai szinten is - hogy senki ne kerülhessen olyan helyzetbe önhibáján kívül, hogy le kelljen mondania az iskoláról.

A Momentumban a pozitív ösztönzők hatékonyságában hiszünk. A szegregáció visszaszorításában és a méltányos közoktatáshoz való hozzáférés kialakításában úgy érhetünk el előrelépést, ha ebben minden felet érdekeltté teszünk. Éppen ezért szorgalmazzuk - egyéb intézkedések mellett - a szegregációellenes finanszírozási ösztönzők bevezetését a fenntartók motiválására, hogy segítsenek a szegregáció visszaszorításában. Magasabb juttatásokat biztosítunk a helyi fenntartóknak, ha támogatják az inkluzív oktatást. Ez alatt értjük a hátrányos és nem hátrányos helyzetű tanulók együttes oktatását, a telepi iskolák visszaszorítását vagy plusz pedagógusok megfinanszírozását a hátrányos helyzetű diákokat oktató intézményekben.

Ami az ország egyik felében működik, az nem biztos, hogy a másikban is. Az állam nem mindig tudja megmondani, hogy adott környezetben mi lesz a megoldás, minden közösségnek sajátos helyzete, problémái vannak. Éppen ezért a helyi fenntartóknak nyújtott többletforrás mellett célzottan támogatunk és felkarolunk olyan iskolai kezdeményezéseket is, melyek helyben képesek hatékonyan megvalósítani az inkluzív nevelést. Legyen szó akár egy innovatív igazgató és tantestület által működtetett sikeres iskolai modellről, vagy a különböző hátterű iskolák összefogásáról és közös projektjeinek létrejöttéről.

Sok helyen láthattunk már példát kiváló kezdeményezésekre, amelyek hatékonyan tudtak kezelni helyi szintű problémákat. Ezért úgy véljük, a civil szervezetek bevonásával és munkájuk támogatásával azok a szervezetek is segíthetnek a nehézségek kezelésében, akik tisztában vannak a helyi igényekkel, rálátásuk van a problémák gyökerére, hatékonyabban tudják megszervezni a közösség munkáját. A civil szervezetek nemcsak a problémák kezelésében, de azok feltárásában is tudnak segíteni. A Momentum Magyarországán bárki része lehet a megoldásnak, mert szükség van a párbeszédre.

Minden gyermek, így a sajátos nevelési igényű, a hátrányos helyzetű, a tehetséges vagy bármilyen más speciális igénnyel rendelkező gyerek oktatására, nevelésére is fel kell készíteni a pedagógusokat. Hosszú távon erre a pedagógusképzés megreformálása ad választ: célunk a pályakezdő pedagógusok felkészítése, szociális érzékenyítése több és változatosabb gyakorlaton keresztül. A már pályán lévő pedagógusok szemléletformálását célzott továbbképzésekkel, változatos pedagógiai akciókkal kívánjuk elérni, akár fizetett külföldi tanítással, vagy a belföldi tapasztalatcsere bátorításával és finanszírozásával. Elengedhetetlen, hogy a pedagógusok újabb tanulásszervezési-irányítási technikákat, különböző módszereket sajátítsanak el ahhoz, hogy valóban megvalósulhasson az inklúzió, ahol nem a gyermek nehézségei állnak a középpontban, hanem az egyéni szükségletek. A pedagógusok számára biztosítani kell a szupervízió lehetőségét, akár egy felkészült belsős vagy külsős szakember formájában. A pedagógusok mellett pedig be kell vonni ebbe a folyamatba pedagógiai asszisztenseket is, hiszen nélkülük nem beszélhetünk differenciált oktatásról-nevelésről. Úgy gondoljuk, hogy a nagyobb kihívást jelentő feladatok vállalásához a pedagógusokat ezen kívül is ösztönöznünk kell. A Momentum fizetett gyakorlótanári állásokat létesítene a hátrányos helyzetű térségekben, illetve a már tapasztalt pedagógusoknak modellprogramok keretében béremelést biztosítana, ha ideiglenesen állást vállalnának ezekben az intézményekben.

A tankötelezettségi kor lecsökkentése szintén a hátrányos helyzetűeket érinti leginkább. A lemorzsolódás csökkentésével, az oktatásban való részvétel növelésével a hátrányos helyzetűek később a munkaerőpiacon is sikeresebben helyezkedhetnek el. A tankötelezettséget 18 éves korhoz kötjük, illetve ha valaki 18 éves kora előtt befejezi a középfokú tanulmányait, onnantól nem köteles iskolába járnia.

Az iskolák kapacitásainak és információellátottságának növelésére van szükség az iskolai bántalmazással kapcsolatos esetek megelőzése érdekében. Ezért a bántalmazással kapcsolatos preventív programok információs rendszerének kiépítése égető feladat. Ezen kívül intézményenként az iskolavezetés mellé egy prevenciós programok feltérképezéséért, implementáció tervezéséért és kézbentartásáért felelős iskolai szociális munkás kinevezését szorgalmazzuk.

A járási pedagógiai szakszolgálatok szakértői bizottságainak legyen döntési joga abban, hogy a gyermek ellátását mely szakfeladat keretén belül kezdi meg. A szakszolgálatokban a minőségi és gördülékeny munkavégzés érdekében feladatellátásonként és/vagy más szakmai szempontok alapján legyen koordinátora az ott dolgozóknak, ezzel is biztosítva az információáramlást és a szakmai szupervízió lehetőségét. A pedagógiai szakszolgálati intézmények mérete és a szakemberek létszáma arányos legyen az adott járás gyermeklétszámával és ezen belül a hátrányos helyzetűek, fogyatékossággal élő gyermekek és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel élő gyermekek arányával. Továbbá a pedagógiai szakszolgálatokat fizikailag is alkalmassá kell tenni a speciális feladatok ellátására akadálymentesítéssel és a szükséges eszközök biztosításával.

Ehhez egyrészt béremelés szükséges, másrészt a tanulmányi szerződés megkötése mellett támogassa az intézmény anyagilag és időkedvezmény formájában a szakembereket szakképesítésük és más továbbképzéseik megszerzésében.

Ahhoz, hogy a gyermek megkapja a szükséges ellátást, egy hatékony jelzőrendszernek kell működnie. Mind a háziorvosoknak, mind a védőnőknek, bölcsődei gondozóknak és óvodapedagógusoknak ismernie kell szűrőeljárásokat, melyekkel minél korábbi életszakaszban, könnyen és megbízhatóan észreveszik azt, ha egy gyermeknek eltérő szükséglete van. A szakmának újra kell gondolnia a diagnosztikus rendszert és egyes diagnosztikus kategóriákat. A diagnosztikát végző intézményekben növelni kell az orvosok, pszichológusok és pedagógusok számát, hogy megszűnjenek a hosszú várólisták, s a szakemberek minőségi munkát végezhessenek, hangsúlyt fektetve a differenciált diagnosztikára. A pedagógiai szakszolgálatokban és szakértői bizottságokban dolgozó szakemberek adminisztrációját könnyebbé és hatékonyabbá kell tenni úgy, hogy az könnyítse meg a gyakorlati munkát.

Egy eltérő fejlődésű gyereknek alapjogon járjon a fejlesztés. Mind a bölcsődék, óvodák, mind pedig az iskolák dönthessenek arról, hogy mielőtt a gyermek a pedagógiai szakszolgálathoz vagy a szakértői bizottsághoz kerül, az intézmény elkezdi-e a fejlesztést, ha azt a szülő/gyám vagy a gyermekkel foglalkozó nevelő, pedagógus indokoltnak tartja. Ne kelljen hónapokat, vagy akár félévet-évet várni arra - a szakértői bizottságok és pedagógiai szakszolgálatok jelenlegi túlterheltsége, illetve a bonyolult adminisztráció miatt -, hogy a gyermek megkapja a neki járó terápiát. Ehhez elengedhetetlen, hogy a nevelést-oktatást végző intézmények megfelelő számú (különböző szakirányokon végzett) gyógypedagógust, fejlesztőpedagógust és pszichológust alkalmazzanak. Fontos, hogy ezek a pedagógusok és pszichológusok szoros együttműködésben legyenek a gyermekkel foglalkozó más pedagógusokkal, nevelőkkel. Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményeket is segítjük, hogy hatékonyan végezzék feladataikat. Többek között a szegregáltan nevelkedő, tanuló sajátos nevelési igénnyel élő gyerekek színvonalas és egyénre szabott ellátását, vagy a korai fejlesztést, a nevelési tanácsadást, az utazó tanári ellátást, a logopédiai ellátást, a pszichológiai tanácsadást, vagy a gyógytestnevelést.

Fontos, hogy a szülő rendszeres visszajelzést kapjon a gyermeke fejlődéséről, s részese legyen a fejlesztési célok kialakításának. Továbbá a szülők számára biztosítani kell a szakmailag hiteles tájékoztató anyagokat, mind a gyermekük eltérő fejlődésével kapcsolatban, mind a jogaikkal kapcsolatban. Ezen kívül ösztönözni kell az intézményeket arra, hogy indítsanak szülőcsoportokat, ahol a szülők tapasztalatokat cserélhetnek egymással és a gyermekükkel foglalkozó szakemberekkel is.

A jelenlegi közoktatás színvonala mellett elfogadhatatlannak tartjuk a kormányzat azon felvetését, hogy a felvételit nyelvvizsgához kössük, vagy emelt szintű érettségihez. A nyitott felsőoktatás kialakításához elengedhetetlen ezeknek a korlátoknak a visszaszorítása. Emellett eltörölnénk a kettős ponthatárt is, ami szintén egyoldalúan a középosztályt erősíti.

A mostani rendszerben sajnos előfordulhat, hogy valaki szociális státusza alapján az egyik egyetemen nem, míg egy másikon részesülne szociális ösztöndíjban. Ennek elkerülése végett ki kell alakítanunk egy objektív rendszert arra, hogy ki, milyen helyzetben, mennyi támogatásra jogosult, így elkerülve ezeket az igazságtalan helyzeteket. Persze nem gondoljuk, hogy minden településen ugyanannyi lenne a megélhetés költsége, ám azt igen, hogy az ilyen szempontok objektív módon beépíthetőek a rendszerbe. Ahhoz, hogy minden rászoruló megkapja a státusza alapján neki járó támogatást, a szociális ösztöndíjak kifizetésére kialakítanánk egy központi intézményt. Ezáltal nem a hallgatói normatívából, hanem a központ által finanszírozottan járna az ösztöndíj.

Jelenleg a felsőoktatási ösztöndíjak méltatlanul alacsony összegűek, a tanulmányi ösztöndíj minimum értéke 5 950 Ft, a szociális ösztöndíj esetében pedig 11 900 Ft. Ezek a tételek teljesítményre nem motiválnak, megélhetésben nem jelentenek érdemi segítséget. 10 éve teljesen változatlan az állam által erre a célra biztosított pénzügyi keret, miközben a megélhetési költségek gyors ütemben emelkedtek. A Momentum Mozgalom elfogadhatatlannak tartja ezt a helyzetet, hiszen akkor lehet sikeres a magyar felsőoktatás, hogyha a hallgatók a tanulmányaikra tudnak koncentrálni, és nem kényszerülnek az előadásaik látogatása helyett diákmunkát végezni. Ennek érdekében radikálisan megemeljük az ösztöndíjakra fordítható költségvetési forrást, és a hallgatók által elérhető ösztöndíjak minimum értékét.

Jelenlegi 55 ezer kollégiumi férőhely van a magyar felsőoktatásban, azonban ezek 85%-a nem felel meg a hatályos jogszabályi minimumfeltételeknek. Ebben a helyzetben elérkezettnek látjuk az időt egy átfogó kollégiumfejlesztési program elindítására, hogy orvosoljuk a jelenlegi férőhelyhiányt és a minőségi problémákat. Számunkra fontos, hogy senkinek ne okozzon megoldhatatlan problémát a tanulmányok alatti lakhatás kérdése. Jelentős fejlesztési forrást kell biztosítani új kollégiumok építésére, valamint a meglévők bővítésére és komfortfokozatának emelésére. Az állami forrásbevonás mellett ösztönözni kell a magánszféra kollégiumfejlesztési befektetéseit is.

Jelenleg Magyarországon a tandíjcélú hitelfelvétel nem igazán népszerű. Az elérhető konstrukciók pedig elidegenítik azokat, akik nem tudnak kockázatot vállalni, és esetleg jelenleg is szerényebb jövedelmi helyzetben vannak. A kormány a Diákhitel2 teljes kamattámogatásával próbálja népszerűbbé tenni a formát, de ez nem hatékony megoldás, hiszen nem védi meg a hallgatókat a későbbi tartós munkanélküliség, vagy alacsony jövedelem okozta veszélyektől, míg a költségvetésre óriási terheket ró. A problémák kezelése érdekében jövedelemarányos visszafizetési rendszert dolgozunk ki, melyben csak bizonyos munkakereset felett kell majd megkezdeni a törlesztést, minden esetben a jövedelem egy kötött százalékában.